A grúziai válság fejleményei

2008. augusztus 25., hétfő

Oroszország ütközőövezetet hozott létre Grúzia területén, a nyugati országok bírálják az eljárást. Az Európai Unió rendkívüli csúcsértekezletet tart a válsággal kapcsolatban.

A néhány napos orosz-grúz háború augusztus 7-én éjjel a grúzok Dél-Oszétia elleni támadásával kezdődött, ahol orosz békefenntartók állomásoztak. Az orosz csapatok válaszul nagy erőkkel, több harckocsioszloppal és a légierő támogatásával betörtek Grúzia területére, több várost és stratégiai jelentőségű szorost ellenőrzésük alá vontak, végül Tbiliszitől kb. 40 km-re megálltak. Grúz hivatalos források beismerték, hogy hadseregük súlyos vereséget szenvedett és az ország gazdaságát is komoly károk érték. Az összecsapások a két oldalon együtt több ezer emberi életet követeltek, mintegy százezren kénytelenek voltak elhagyni otthonukat.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök 12-én bejelentette, hogy elérték céljukat, és a „békefenntartó“-nak nevezett hadműveleteket befejezettnek nyilvánította. Augusztus 18-án közölték, hogy megkezdik az orosz csapatok visszavonását.

A fegyveres összecsapások után a diplomáciai háború következett, mely jelenleg is tart. Az USA elnöke korábban kijelentette, hogy Oroszország válasza túlzott arányú volt, és az Európai Unió (EU) több országa is aggodalmát fejezte ki az orosz támadás miatt. Az EU soros elnöki tisztét betöltő Nicolas Sarkozy francia elnök és az orosz elnök Moszkvában a rendezés hat alapelvében állapodott meg, melyhez a következő napon a grúz elnök is csatlakozott.

Augusztus 22-én, pénteken az orosz alakulatok nagy része elhagyta a megszállt grúziai területeket. Ugyanakkor a grúz–abház és a grúz–dél-oszét határ grúziai oldalán Oroszország ütköző övezetet és ellenőrző pontokat hozott létre. Ezt a vezérkari főnök helyettese a békefenntartó misszióval összeegyeztethetőnek nevezte. Több nyugati ország vezetője és Sarkozy francia elnök is tiltakozott, mert szerintük az orosz fél nem hajtja végre a rendezési megállapodást.

Eközben a jogilag Grúziához tartozó, de attól gyakorlatilag már régen elszakadt két tartomány, Abházia és Dél-Oszétia vezetői felhívással fordultak Oroszországhoz, hogy ismerje el a két terület függetlenségét. Ma az orosz parlament mindkét háza elfogadta azt a határozatot, mely a kérés elfogadását ajánlja az orosz elnöknek. Angela Merkel német kancellár ma kijelentette, hogy a kérés teljesítése nem állna összhangban a nemzetközi szerződésekkel, ezért arra számít, hogy Dmitrij Medvegyev nem fogja aláírni a határozatot.

Tegnap vált ismertté, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök a grúziai válság miatt szeptember elsejére összehívja az EU rendkívüli csúcsértekezletét.

Lásd még

Források

Ha érdekel a téma, hadd ajánljuk figyelmedbe a Wikipédia kapcsolódó szócikkét Dél-oszétiai háború címmel.