Uniós segítség a chilei földrengés áldozatainak

2010. március 1., hétfő
Az Európai Bizottság elnöke a chilei földrengés után kiadott nyilatkozatában elmondta, sokkolták az események. José Manuel Barroso részvétét fejezte ki az áldozatok családjai felé. Bejelentette, hogy az Európai Bizottság három millió eurós segélycsomagot fogadott el a chilei földrengés áldozatainak megsegítésre.

„Három millió eurós összeget különítettünk el a területen dolgozó szervezetek számára, hogy ezzel segítsük a földrengést követő első, legkritikusabb napok munkálatait” - nyilatkozta Kristalina Georgieva az Unió humanitárius segítségnyújtásért felelős biztosa.

Az utóbbi idők egyik legszörnyűbb földrengése rázta meg február 27-én éjszaka Chilét. Több mint 214 ember halt meg, épületek dőltek össze. A 8.8-as erősségű földrengés 1900 óta a világon az ötödik legnagyobb volt. A hatalmas földmozgás következtében tsunami keletkezett, amely 15 órával a földrengés után el is érte Hawaiit, ahol az alacsonyan fekvő partokról evakuálták a lakosokat és a turistákat.

A Haitin nem rég 7-es erősségű földrengés sokkal több áldozatot követelt. A chilei hatóságok szerint az áldozatok száma valószínűleg nem-igen emelkedik majd. Az Egyesült Államok geológiai vizsgálatokat vezető kutatója szerint ez annak köszönhető, hogy Chilében a földrengéssel szemben sokkal ellenállóbb épületeket emelnek.

Chile nagy városai közül Conception volt legközelebb az epicentrumhoz, ahol épületek, hidak omlottak össze. A főváros, Santiago de Chile 200 km-re van az epicentrumtól, de a földrengés itt is nagy pusztítást végzett. A repülőtér 24 órán át nem működött, számos rézbányát és két olajfinomítót is ideiglenesen bezártak.

Chile elnöke, Sebastian Pinera nyilatkozata szerint „Ez nagyon nagy csapás az ország infrastruktúrájára; nagy pusztítás volt az utakon, a reptereken, - amelyek jelenleg sem üzelmeknek –, a kikötőknél és a lakásokban”. A nem rég hatalomra került elnök hangsúlyozta, hogy minden erőt be fog vetni a helyreállítási munkálatokhoz. Ennek érdekében a volt és a jövőbeni kormánynak együtt kell működnie, mondta az elnök.

Ha érdekel a téma, hadd ajánljuk figyelmedbe a Wikipédia kapcsolódó szócikkét Portál:Hírek címmel.

Kristalina Georgieva nyilatkozatában részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak és hangsúlyozta, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri a földrengésről szóló híreket. Továbbá elmondta, hogy a Santiagóban dolgozó uniós delegáció munkájának megsegítésére krízis szobát állítottak föl a Bizottság Ellenőrzési és Információs Központjában (MIC). A központ folyamatosan elemzi a helyzetet, így a Bizottság készen áll arra, hogy azonnali segítséget nyújtson amennyiben ez szükséges, mondta Georgieva.

Források