Szükségállapotot hirdettek Tunéziában

2011. január 16., vasárnap

Témabeli híreink:

{{{1}}}


Tunézia zászlaja
Tunézia zászlaja

Tunézia elhelyezkedése

Tunézia térképe

Az elmúlt hetek fejleményei nyomán Mohammed Gannúsi eddigi miniszterelnök átvette az eddigi elnök, Zín el-Ábidín ben Ali helyét. A december óta tartó zavargások miatt lezárták az ország légterét, illetve kihirdették a szükségállapotot. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma nem javasol utazást az afrikai országba.

– Megerősíthetem, hogy a hadsereg kivonult a reptérre. Páncélozott járművek veszik körbe az objektumot.[1] – adta hírül a Guardiannak egy meg nem nevezett tunéziai hivatalnok.

A betiltott kommunista munkáspárt vezetőjét, Hamma Hammamit három nap fogság után szabadon engedték. A tegnapelőtt elrendelt szükségállapot az egész országra kiterjed: a nyilvános gyülekezés tilos, illetve a rendőrség és a hadsereg szabadon lelőhet bárkit, aki nem engedelmeskedik, vagy menekül és a hatóságok másképp megállítani nem bírnák. Pénteken este 6-tól 12 órás kijárási tilalmat is elrendeltek, válaszul a tüntetők által tartott, majd könnygázzal feloszlatott többezres tuniszi menetelésre.

Lábjegyzet

  1. Az angol cikkben: „I can confirm that the army is at the airport. Armoured vehicles are surrounding the airport.”

Források