Megsérült Hoffman Nóra

Balesetek és katasztrófák
További témabeli híreink:

{{{1}}}

2009. március 9., hétfő

Megsérült Hoffman Nóra, az éppen műkorcsolya-világbajnokságra készülő magyar sportoló.

Súlyos fejsérülést szenvedett az éppen olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő Hoffman Nóra magyar műkorcsolyázó, egy világhírű jégtánckettős női tagja, Makszim Zavozin párja.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség főtitkára, Sallak György elmondta a távirati irodának, hogy a párok már New Yorkban készültek a világbajnokságra, amikor edzés alatt Nóra megbotlott, és fejjel nekiütötte magát a palánk nyitva tartott ajtajának.

A főtitkár még azt is elmondta, hogy a füle mögött sérült meg, és feltehetően eltörött a koponyacsontja. Az egyik helyi kórház intenzív osztályára vitték, ahol csináltattak 4 CT-felvételt is. A megállapítások szerint 3 vérömlés lett a koponyájában. A műkorcsolyázónak fája a feje, szédül és nem hall a bal fülével.

Hoffman Nóra reméli, hogy 1-2 napon belül meggyógyul, és kiengedik a kórházból, és nem kell lemondjanak a világbajoksági szereplésükről. Zavozin azóta is edz egymagában.

A jégtánckettős igen balszerencsés, ugyanis múlt évben Zavozin betegeskedés miatt nem indultak a Zágrábban megrendezett Golden Spin versenyen, és idén januárban pedig nem indultak a Helsinkiben történt EUrópa-bajnokságon, ugyancsak Makszim miatt.

Az olimpiai kvalifikációs műkorcsolyázó-világbajnokságot Los Angelesben fogják megrendezni március 23-a és 29-e között.



Források