Megújul a Szemlő-hegyi-barlang fogadóépülete

2009. december 5., szombat

Több mint 130 millió forintos, részben uniós támogatásból szinte teljesen átépítik a Szemlő-hegyi-barlang fogadóépületét. A megváltozott környezetben földtani-geológiai bemutató központot hoznak létre.

A tervek megvalósításával Magyarországon egyedülálló interaktív barlangtani kiállítás jön létre. A beruházás révén Budapest olyan vonzó turisztikai célponttal gazdagodik, amelyre egész évben kíváncsiak lehetnek a látogatók.

A Szemlő-hegyi-barlang fogadóépülete az 1980-as évek elején, nagyszabású beruházásként épült. A harminc évvel ezelőtt uralkodó komor, sötét színek és rideg formák uralta épület mára stílusában és funkcionalitásában egyaránt elavult. Nem felel meg annak a sajátos látogatói igényrendszernek, amely egyszerre múzeumot és szórakoztató intézményt, kultúrát és kalandot keres egy helyen.

A megváltozott látogatói igényekhez kíván alkalmazkodni a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság azzal, hogy a létesítményt a 21. század látogatói kihívásának megfelelően alakítja át. A beruházás forrásainak megteremtéséhez a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési program keretében közel 500 000 EUR támogatást nyert.

Az egy évig – 2009. szeptember 10. – 2010. szeptember 9. között – tartó program során az építészetileg és belsőépítészetileg egyaránt elavult, a megváltozott látogatói igényeket kielégíteni már nem tudó fogadótér megújul.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság célja, hogy az épületet korszerűsítse, „látogatóbaráttá” tegye. Az átalakítások több ütemben történnek. Az első ütem a közönségforgalom által érintett terek átalakítása.

A projekt megvalósításával, a szolgáltatások körének bővítésével olyan vonzó turisztikai célpont jöhet létre, amely csökkenti a látogatottság jelenlegi szezonalitását. A Magyarországon egyedülálló interaktív barlangtani kiállítás megteremtésével egyrészt diákcsoportoknak kíván az intézmény komplex programot biztosítani, ahol vetítésen, kiállításon és barlangtúrán keresztül kaphatnak átfogó képet a barlangokról. Másrészt vonzó célponttá válhat a barlang fővárosi családok és Budapestre látogató turisták számára is.

Források