Koppenhágai klímakonferencia: Obama talán ott lesz

2009. november 22., vasárnap

Egyelőre bizonytalan, hogy Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke részt vesz-e a koppenhágai ENSZ konferencián, Franciaország és Németország azonban felsorakozott a dán miniszterelnök mögé. A közös cél, hogy „sikerre vigyék Koppenhágát.”

Nicolas Sarkozy francia elnök, Angela Merkel német kancellár és Lars Loekke Rasmussen dán miniszterelnök november 19-én rövid megbeszélést tartott, hogy megvitassák taktikájukat a közelgő klímakonferenciára. A politikusok szerint mindent meg kell tenni azért, hogy Koppenhágában határozott és jogilag kötelező érvényű kötelezettségvállalás szülessen a kiotói jegyzőkönyv szellemében.

„Globális együttműködés: ez a koppenhágai konferencia lényege.” – nyilatkozta Merkel, majd hozzátette: egy decemberi politikai megállapodás leghamarabb 2010 első felében kaphat szerződéses jogi keretet. Sarkozy is támogatta a német kancellár álláspontját mondván, Koppenhágát konkrét számokkal, kötelezettségekkel és szabályozásokkal kell zárni. „Nem kirakategyezményt akarunk rossz kompromisszumokkal.” – hangoztatta a francia elnök, aki azt is bejelentette, hogy az elkövetkező két hétben az európai vezetők azon fognak munkálkodni, hogy minden állam-és kormányfőt „egy hullámhosszra állítsanak”, és hogy december 17-18-án, az ENSZ koppenhágai klímakonferenciájának legfontosabb két napján mindenki jelen legyen.

Nemrégiben Dánia ismét figyelmeztetett, hogy van még remény konkrét megállapodásra Koppenhágában. „Egy egyezményt akarunk elérni két célkitűzéssel.” – fogalmazott Rasmussen. Elsőként azokat a politikai irányvonalakat szeretnék lefektetni, melyek mentén az ENSZ tárgyalásokat folytathat a megállapodás jogi kereteiről, másrészt kötelező érvényű politikai megállapodást kívánnak tető alá hozni, amely azonnal hatályba léphet, azonnali cselekvést lehetővé tével a klímaváltozás elleni harcban.

Az Egyesült Államokban azonban inkább szkepticizmus uralkodik. A nemzetközi közösség Amerikától az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséről szeretne hallani, az amerikai szenátus viszont egyelőre nem cselekvőképes a témában, így aztán a Fehér Ház tartózkodóan fogalmaz Barack Obama terveivel kapcsolatban. Washingtoni források hangsúlyozták: Obama elnök lehet, hogy ott lesz Koppenhágában, miután december 10-án Oslóban átveszi Nobel-békedíját.

Egy amerikai szenátor a washingtoni székhelyű online hírportálnak, a Politiconak úgy nyilatkozott, hogy „Nincs miről beszámolni, a szenátusban patthelyzet uralkodik, a legjobb megoldásnak az tűnik, ha az elnök itthon marad.” A Politico szerint a republikánusok egy esetleges eredménytelen klímakonferenciát igyekeznének majd Obama újabb koppenhágai vereségének beállítani, minthogy az elnök üres kézzel tért haza a dán fővárosból, amikor szülővárosát, Chicagót támogatta a 2016-os olimpiai játékok rendezési jogának elnyerésében.

Források