Különleges őslénytani lelet Rudabányán

2008. július 25., péntek

Az őslénytani ásatások rudabányai helyszínén előkerült egy ősmajom felső állcsontja a fogakkal együtt. A magyar-kanadai expedíció vezetői nagyra értékelik az esemény jelentőségét. A leletről dr. Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, az expedíció társvezetője adott tájékoztatást.

„A rudabányai ősmajom-lelőhelyen harmadik hete tartó kanadai-magyar ásatáson július 22-én újabb rendkívüli jelentőségű lelet került elő, az Anapithecus hernyakinak nevezett főemlős kétoldali felső állcsontja, mindkét oldalon 6-6 foggal. A még preparálásra és konzerválásra váró lelet azért is jelentős, mert eddig még sohasem találták meg a kutatók a nagy szemfogú hím állat egybetartozó fogsorát, eddig mindig csak különálló, szórványos fogait ismerték.“

A tudós elmondta, hogy 10 millió évvel ezelőtt ezen a vidéken közel száz ősállat, köztük két ősmajomfaj élt. Az egyik a Rudapithecus hungaricus , ebből alakulhatott ki később az a leszármazási vonal, mely az emberhez, illetve a csimpánzhoz és a gorillához vezetett. A másik éppen az Anapithecus hernyaki, melynek eredete jelenleg nem ismert; talán Afrikából vagy akár Ázsiából vándorolhatott Európába és később valószínűleg leszármazott nélkül tűnt el. Maradványai már más országokban és Rudabányán is előkerültek, de ehhez fogható lelet még nem volt.

A rendkívül gazdag rudabányai őslénytani lelőhely egy kicsiny, alig 18 × 20 m-es terület. „Egykor ez egy mély völgy volt, egy szurdokszerű mocsár, ahová a trópusi esők alkalmával a víz lemosta az elhullott állatok tetemeit, s ezek egy helyen megőrződtek. Ezért ilyen gazdag a lelőhely, eddig 250 lelet került elő, köztük abszolút világszenzációsak is akadtak“ – mondta Kordos László.

A területen 1971-ben végezték az első ásatást, de mindeddig csupán a lelőhely felét sikerült feltárni. A mostani ásatások július végén befejeződnek, de Kordos László és David R. Begun kanadai professzor bízik benne, hogy addig további értékes leletek kerülnek elő.

Források