Fodor–Orbán és Fodor–Gyurcsány találkozó

2008. június 24., kedd

Fodor Gábor, az SZDSZ új elnöke

Fodor Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) új vezetője három nappal ezelőtt Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, ma pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, az MSZP elnökével találkozott. A megbeszéléseken főként a kisebbségi kormányzás által felvetődő kérdéseket, illetve a kisebbségi kormányzás esetleges alternatívájának módozatait vitatták meg.

Mint ismeretes, az SZDSZ május elsején kilépett a koalícióból, így a kormány a parlamentben kisebbségbe került. A párt június 7-én Fodor Gábort választotta elnökévé, aki már akkor bejelentette, hogy tárgyalni kíván a parlamenti pártok vezetőivel. Két nappal később Orbán Viktor levélben javasolt találkozót Fodornak, mert szerinte a kisebbségi kormány nem képes megoldani az ország problémáit, ezért előrehozott választásokra van szükség, ami a mostani helyzetben csakis az SZDSZ szavazatain múlik.

Fodor Gábor 1993-ig a Fidesz egyik meghatározó politikusa volt, akkor több társával elhagyta a pártot, majd az SZDSZ-ben folytatta a politizálást. Hivatalos találkozóra a két párt vezetői között legalább egy évtizede nem volt példa, ezért a június 21-én létrejött megbeszélés önmagában is jelentős lépés, jóllehet érdemi megállapodás nélkül fejeződött be.

Rövid sajtótájékoztatójukon Orbán és Fodor egyetértettek abban, hogy cselekvőképes kormányra van szükség. A Fidesz elnöke szerint erre csak az előrehozott választások esetén nyílik lehetőség, az SZDSZ azonban elfogadható cselekvési program esetén a kisebbségi kormányzás lehetőségét sem zárja ki, e feltétel híján egy ún. szakértői kormány felállításában látná a megoldást, és csak végső esetben folyamodna a parlament feloszlatásához, az előrehozott választások kiírásához.

A mai Gyurcsány–Fodor megbeszélésen a két párt több meghatározó személyisége is részt vett. A szabad demokraták részéről – a várakozásokkal ellentétben – ott volt Kóka János korábbi SZDSZ-elnök, jelenlegi frakcióvezető is. Fodor Gábor szerint pártja „konstruktív ellenzéki“ szerepre készül, (ami természetesen kizárja a koalíció megújítását). Hangsúlyozta, hogy a kisebbségi kormány támogatásához konkrét cselekvési programot vár Gyurcsány Ferenctől, ami a miniszterelnök szerint jelenleg készül, és a munkát várhatóan augusztus végére fejezik be. A két párt vezetői megállapodtak a tárgyalások további folytatásában, ami gyakorlatilag a lényeges döntések meghozatalának nyár végéig történő elhalasztását is jelentheti.

Lásd még

Források