Bulgária és Görögország drótkerítést húzna fel a török határon

2011. január 22., szombat

Témabeli híreink:

{{{1}}}


Törökország zászlaja
Törökország zászlaja

Törökország elhelyezkedése

Törökország térképe

Dimitrisz Droutszasz görög külügyminiszter szerdán felkereste lengyel kollégáját Varsóban, hogy megbeszéljék az EU bővítésével és a közelgő lengyel EU-elnökséggel kapcsolatos, illetve egyéb kétoldalú ügyeiket. A találkozó után egy újságírói kérdésre kifejtette, hogy kormánya kitart a tervek mellett, és fel fogja építtetni a török határra tervezett drótkerítést. Athén ezzel szeretné gátat szabni az Unióba irányuló illegális bevándorlásnak:

– Annak érdekében cselekszünk, hogy eleget tehessünk minden nemzetközi jogi kötelezettségünknek, ugyanakkor viszont megőrizzük emberi arcunkat.[1] – mondta.

Bulgária egy nappal korábban, kedden jelentette be, hogy vadvédelmi kerítést kíván emelni a török határon, hogy megakadályozza az állatok átjárását, ezzel pedig a száj- és körömfájás újbóli behurcolását. Miroszlav Najdenov földművelésügyi miniszter szerint a 140 km hosszú kerítés terveit török és uniós szakértőkkel is egyeztetnék. Rezovo és Kosti határ menti településeken most is jelen van a betegség, így a hatóságok kényszervágásokat rendeltek el a környéken.

Lábjegyzet

  1. Az angol cikkben: „We are taking action while at once preserving a human face and respecting all our obligations under international law.”

Forrás