Balesetek és katasztrófák
További témabeli híreink:

{{{1}}}

2009. április 19., vasárnap

Madonna

Ma baleset érte Madonnát.

Ma balesetet szenvedett egy lovaskiránduláson Madonna, világhírű olasz származású amerikai popsztár és énekes.

Állítólag az énekesnő lovát megriasztották a paparazzi-k, ezért Madonnát levetette hátáról egy lovaskiránduláson, Long Island-on, New Yorkban, az Amerikai Egyesült Államokban. Ezt Liz Rosenberg, Madonna sajtófőnöke is elmondta, így fogalmazva: az újságírók „átvetették magukat a bokrokon”, vélhetően ez ijeszthette meg az állatot. Legnagyobb szerencséjére Madonna csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Igaz, hogy a katasztrófa után az énekesnőt kórházba kellett szállítani, de már kiengedték onnan. A szóvivő azt is elmondta, hogy Madonna csak apróbb zúzódásokat és horszolásokat szenvedett.

Az ötven éves énekesnek az eddigi négy év eltelte alatt. talán - legalább - a második lóval szenvedett balesete. A legutóbbi ilyen történés Angliában volt, 2005-ben. Akkor egyáltalán nem volt akkora szerencséje, mint mos, ugyanis eltört három bordája, a kulcscsontja, és az egyik karja.



Források