Búcsú a Mars tér utolsó bódéboltjaitól

2009. december 1., kedd

Üzlet volt, piaccsarnok lesz, balhé van

Huszáros rohammal kerekedett a Mars téri kereskedők utolsó kitartó csoportja fölé a szegedi önkormányzat.

Vasárnapra virradó éjjel munkások jelentek meg a szegedi Mars téren és bontani kezdték a piac még álló kereskedőbódéit. A kerítésnél megjelenő piacozók tiltakozása hasztalannak bizonyult; hétfő reggelre nyoma sem maradt az egykoron élénk üzleti tevékenységet bonyolító bódésornak.

Szeged tömegközlekedésének egyik súlypontja a belváros határán elterülő Mars tér. Ide futnak be a városba érkező vidéki buszok és néhány nemzetközi járat is. A buszállomás és a Csillag börtön mellett a tér hármas számú attrakciója a Mars téri nagypiac, amelynek átalakítása már hosszú ideje megmozgatja a városvezetők fantáziáját. A Mars téri asztalokon áruló őstermelők és a piaccsarnokokban tevékenykedő kereskedők mellett a piac területének mintegy negyedét foglalták el városiak által bódéboltnak nevezett épületek. A üzletek még a rendszerváltás előtt épültek, egyes kereskedők akkor hasítottak ki maguknak kisebb területeket az addig közös térből, amelyre idővel állandó jellegű üzlethelyiségeket építettek, alumíniumból, farost lemezekből, illetve egyéb olcsó építőanyagból. A kereskedők többsége megpróbálta tulajdonszerzését ideiglenes fennmaradási engedélyekkel biztosítani, a Mars téri piactelek azonban a városi önkormányzat kezében maradt.

Az így létrejött dél-amerikai nyomornegyedekre emlékeztető bódéváros az 1990-es évek végén élte fénykorát. A 2002-ben megválasztott baloldali többségű városvezetés tevékenységének egyik fő célpontja a Mars tér rendezése volt, különös tekintettel az 1990-es évek KGST-piacait idéző piacra. A városvezetés meghirdette a Mars tér átépítését, amelynek során több nagy piaccsarnokot építenek, ahol a kereskedők bérelt üzletekben folytathatnák tevékenységüket. Míg a piac üzletvezetőinek egy része fantáziát látott az önkormányzat tervében, addig a kereskedők jelentős része ragaszkodott saját önálló bódéjához. Az első üzletecskék már 2005 tavaszán eltűntek a Mars térről, de a máig megmaradt makacskodó boltosok miatt a város nem tudott hozzákezdeni az új csarnok építéséhez. A város és a konkurencia megjelenésétől tartó kereskedők viszonya odáig romlott, hogy perre mentek egymással, ezzel végső veszélybe sodorva az önkormányzat Európai Unió által is megtámogatott piacfejlesztési terveit. A kofák 10 millió forintot követeltek s város területére épített bódéik feladásáért cserébe, ám ennek kifizetésére az önkormányzat nem volt hajlandó.

A patthelyzetből a városvezetés egy megkérdőjelezhető lépéssel találta meg a kiutat: vasárnapra virradó éjjel lebontatta a még álló üzlethelyiségeket. A téren hamarosan egy új vásárcsarnok épül. Az ideiglenes fennmaradási engedélyekkel évtizedeken át a területet uralni képes kereskedők csak abban bízhatnak, hogy a bódékban tárolt árukészlet túlélte a bontást. A feldühödött kofák a tüntetést szerveznek mikulás napjára Botka László polgármester háza elé, küzdelmüket támogatja a városi ellenzék vezető erejét jelentő Fidesz is, amelynek nem érdeke, hogy az amúgy sikeres polgármester piaccsarnokot adhasson át a jövő évi választások előtt.

Források