Új időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

2009. november 20., péntek

A sebész-borbély (F. A. Maulbertsch. kb. 1785)

Mester és tanítványa: Franz Anton Maulbertsch és Josef Winterhalder későbarokk alkotásait tárja a közönség elé a Magyar Nemzeti Galéria ma nyíló kiállítása a Budavári Palotában.

Franz Anton Maulbertsch (1724-1796) a 18. század második felének osztrák festője, falfestményei és freskói az egykori monarchia számos városában ma is láthatók. Magyarországi munkássága révén a legjelentősebb hazai barokk freskófestőnek tartják. Legkiválóbb követője, Josef Winterhalder (1743-1807) Morvaországban élt, műveinek zöme a Cseh Köztársaság déli vidékén található.

A Késő barokk impressziók című, ma nyíló kiállításon főként múzeumi képek: olajfestmények és rajzok, valamint kisebb számban különböző, egyháztól kölcsönzött oltárképek, kolostori sorozatok láthatók. A tárlaton Maulbertsch mozdítható műveinek legjavát, az itthoniakon kívül tizennyolc külföldi kölcsönzőtől – New Yorktól Gyulafehérvárig – érkezett képét mutatják be.

A brnói művészettörténészek által összeállított Winterhalder-kollekciót Maulbertsch szülővárosában, az ausztriai Langenargenben nyáron mutatták be, Budapestről pedig továbbviszik Olomoucba.

A két önálló kiállításrész találkozásában a szombathelyi székesegyház festményei állnak. Az oltárképeket Maulbertsch festette, halála után a mennyezeti freskókat – mestere vázlatai alapján – Winterhalder készítette. A templom 1945 tavaszán bombatalálatot kapott, mennyezetképei elpusztultak el, barokk berendezése is súlyosan megsérült. A főoltár mintegy kétszáz darabra hullott Vizitáció- (Mária látogatása Erzsébetnél-) képét sikerült múzeumban elhelyezni, helyreállítása csak a közelmúltban vált lehetővé. Az évekig tartott, aprólékos restaurátori munkáról is számot ad a kiállítás, a hatalmas főoltárképnek most a kb. 16 négyzetméteres középső részét tárják a nézők elé.

A Magyar Nemzeti Galéria C-épületének földszintjén megrendezett tárlat összesen 96 festményt, rajzot és rézkarcot, valamint 20 levéltári dokumentumot mutat be és a tervek szerint 2010. február 28-ig tekinthető meg.

Források