Új gazdasági stratégia előtt az EU

2010. január 5., kedd
Meghatározó időszak előtt áll az Európai Unió. A lisszaboni stratégia 2010-ben lejár, és az Uniónak újabb, tíz évre szóló gazdasági ütemtervet kell kidolgoznia – írja az EUobserver. A tervezet a gazdasági válság hatásainak leküzdését, az egyenletes gazdasági növekedés és munkahelyteremtés elérését célozza.


Az EU jelenlegi gazdasági tervéből nyert tapasztalatok is hatást gyakorolnak majd az új gazdasági stratégia kialakítására. Ennek folyamata még a spanyol elnökség, 2010 első félévében megindul. A lisszaboni stratégiát, amely az EU-t a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává kívánta változtatni 2010-re, széles körben sikertelen próbálkozásként könyvelik el, hiszen egyik célját sem sikerült megvalósítani: a foglalkoztatási szint továbbra is 70 százalék alatti, a kutatás-fejlesztés (K+F) ráfordítások pedig elmaradnak a GDP (bruttó hazai termék) 3 százalékától. Az eddig „EU 2020"-ként ismert új terv valószínűsíthetően nem tartalmaz majd radikális változtatásokat az azt megelőzőhöz képest, a környezetvédelmi szempontokra azonban nagyobb hangsúlyt fektet majd.

A január 15-én záruló nyilvános konzultáció segítségével mostanra körvonalazódott az új tervezet. Az új stratégiának három kiemelt területe lesz:

  • a tudásalapú értékteremtés,
  • a társadalmi befogadás növelése és
  • a versenyképes, zöld gazdaság megteremtése.

A vita várhatóan a végrehajtás és szankcionálás körül forog majd, hiszen egyenlőre nincs olyan hatásos mechanizmus, amely az egyes tagországokat a célok megvalósítására ösztönözné. Miguel Ángel Moratinos, Spanyolország külügyminisztere az EUobservernek elmondta, a Lisszaboni Stratégiában alkalmazott ún. csoportnyomás (peer pressure) nem elég, új kényszerítő mechanizmust kell kidolgozni. A gazdaségi tervezet várhatóan júniusban készül el, ám a civil szervezetek és az Európai Parlament képviselői túl szorosnak ítélik a határidőt. Érvelésük szerint ugyanis a Lisszaboni Stratégia csupán 2010 végén jár le. A Bizottság szerint azonban a jelenlegi körülményeket figyelembe véve nincs vesztegetni való idő.

Források