Ázsiába utazott Obama: Szingapúr, Japán, Kína, Dél-Korea

2009. november 16., hétfő



Barack Obama ázsiai körútját megelőzően Egyiptomba utazott pihenni, a tengerparton golfozott. Bár Egyiptomban és Törökországban is mondott beszédeket. Hivatalos útját Japánban kezdte, majd Szingapúrba utazott tárgyalni az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) találkozójára, onnan Sanghajba ment. Pekingbe november 17.-én látogat, ahol Hu Jintaoval tárgyal. 18.-án, Szöulban zárja nyolcnapos körútját.

Nem kell ahhoz APEC csúcstalálkozóra menni, hogy az ember Barack Obamával beszélgessen, csak jó helyen kell lenni jó időben, például Egyiptomban. Nem kell törnie magát az embernek, hogy fotót készíthessen róla. Szívesen fotóztatja magát.

Barack Obama elnök szerint Kína nagy játékossá nőtte ki magát a világ színpadán. [1] Harminc évvel a kínai-amerikai kapcsolatok kezdete óta, a két ország kapcsolata fejlődik. [2] Kína egy hatalmas és hasznot hajtó piac az USA számára. Obama elismeri a növekvő Kínát, mint a világ harmadik legnagyobb gazdaságát, útban a második pozícióért. Kína a legnagyobb külföldi tulajdonosa az amerikai államháztartási hiánynak. [3] Például, Kína kérdésére, hogy Washington költekező politikája milyen hatást gyakorol a már szárnyaló amerikai deficitre és a kínai befektetések biztonságára, Washingtonnak választ kell adnia. Kína kissé félti amerikai befektetéseit.

Érkezése napján az amerikai dollár által meghatározott B-share index a Shanghaj Értéktőzsdén 0.4%-ot esett 250.24-re, miután szárnyalt 9.0%-ot pénteken. [4] A napenergia hasznosítására sok kínai cég jött létre. A Shenzhen Topraysolar - 1.7%-kal, a Baoding Tianwei Baobian Electric - 1.9%-kal, a Zhejiang Juhua cég részvények értéke 1.8%-kal nőtt pénteken Obama látogatásának hírére. [5]

Obama kifejezte neheztelését, hogy Kínában az emberi jogokat nem mindig tartják tiszteletben és a szabadság mindenkinek alanyi jogon kéne, hogy járjon. [6]

Obama és Hatojama Jukio pénteki megbeszélése másfél órás volt. A japánok egy héttel a találkozó előtt - november 8.-án - tiltakoztak hogy a dél-japán Okinawa-szigetről távolítsák el az amerikai fegyveres bázist. [7] Obama és Hatojama többek között a környezetvédelemről tárgyalt. Hu Jintaoval, a fő témák egyikeként, a megújuló energiaforrások piacairól, a klímaváltozásról fog beszélni Pekingben. [8]

Az amerikai elnök korábban döntött, hogy még több katonát küld Afganisztánba. Obama pekingi látogatása lehetőséget biztosít, hogy Kína segítségét kérje, jobban bevonva az Afganisztáni háborúba. Peking már képez fegyvereseket. [9] Csin Can-zsung úgy fogalmazott lehetséges, hogy Kína több pénzt fog küldeni, de fegyvereseket? Semmiképp.

Referenciák

  1. Amerika üdvözli az erős Kínai Népköztársaságot - Obama, BBC, 14/11/2009
  2. Obama's thin line in China The Philadelphia Inquirer, Nov. 16, 2009
  3. Obama's thin line in China The Philadelphia Inquirer, Nov. 16, 2009
  4. Obama Factor Hits Stocks Again, The Wall Street Journal, November 16, 2009
  5. Kereskedők álma egy amerikai-kínai zöld üzlet, The Wall Street Journal, November 13, 2009
  6. Obama nyomást gyakorol Kínára emberi jogok tiszteletben tartása miatt The Wall Street Journal, 16/11/2009
  7. Japánok tiltakoztak az amerikai bázis ellen, BBC, 8 November 2009
  8. Obama Factor Hits Stocks Again, The Wall Street Journal, November 16, 2009
  9. Obama Kína segítségét keresi, BBC, November 13 2009

Források